Ugrás a tartalomhoz

EU Kiválósági KözpontISO 9001

ERCIMW3C MemberFraunhofer Projektközpont

Hírek

2013-ban is sikeres évet zárt a SZTAKI

2013. December 17. 09:15

A 2013-mas év számtalan programot, tudományos együttműködési lehetőségeket és ipari innovációt tartogatott Intézetünk számára. Az alapkutatások magas színvonalú művelése mellett munkatársaink nagy hangsúlyt fektettek a versenyszférában alkalmazható megoldásokra és a társadalmilag hasznos, közösségi szolgáltatásokra. A SZTAKI kutatói idén is aktívan publikáltak a világ legrangosabb tudományos folyóirataiban, jelen voltak a legkiemelkedőbb tudományos testületekben és fórumokon, oktattak nemzetközi színvonalú egyetemeken. Az alábbi összefoglaló kutatólaboratóriumaink idei legkiemelkedőbb sikereit mutatja be.

  1. A vezető nélküli légijárművekben (UAV) alkalmazható hibatűrő repülőgép rendszer architektúrát és szabályozási algoritmusokat fejlesztettek ki az MTA SZTAKI-ban, melyek egyszeres meghibásodás esetén garantálják a repülési feladat biztonságos folytatását. Ez a tulajdonság elengedhetetlen annak engedélyeztetéséhez, hogy az UAV-k integrálódhassanak a közös légtérbe. Ugyanezt a célt szolgálja annak a kamera alapú légi érzékelő és elkerülő rendszernek kifejlesztése, mely lehetővé teszi a pilóta nélküli légi eszköz számára a keresztező forgalom kikerülését és így a balesetek megelőzését. További információ: http://www.sztaki.hu/scl/projects/
  2. Az MTA SZTAKI a járműkommunikációs technológiai világtrendekhez igazodóan egyedülálló módszereket dolgozott ki az ultra kis teljesítményű szenzorok és azokból építkező szenzorhálózatok integrálására intelligens közlekedési rendszerek (ITS) információs hálózataiba. További információ: http://www.sztaki.hu/scl/projects/http://www.transport-research.info/web/projects/project_details.cfm?id=44497
  3. Nemzetközi együttműködés keretében az MTA SZTAKI lézeres robotos távhegesztő cellák konfigurálást és a robotprogramozást támogató módszereket dolgozott ki. A módszerek gyakorlati tesztelésére autóipari alkalmazásban kerül sor. További információ: http://www.rlw-navigator.eu/
  4. Hazai ipari-akadémiai együttműködés keretében (GE Hungary, MTA SZTAKI, MFA, BME) az Intézet kidolgozta egy energiafelhasználás tekintetében önfenntartó, intelligens közvilágítási rendszer felügyeleti rendszerének szoftverarchitektúráját és az energiafolyam optimalizált irányítását. További információ
  5. A városi biztonság növelésére, a közlekedés és az utcakép háromdimenziós modellezésére alkalmasak az MTA SZTAKI távérzékelt adatok átfogó elemzésén alapuló új megoldásai. További információ:  mta.hu/vi_osztaly_hirei/a-dinamikus-varostervezest-szolgaljak-az-mta-sztaki-uj-projektjei-131532/, sg.hu/cikkek/95952/
  6. Az MTA-SZTAKI-ban kifejlesztett technológián alapuló WaterScope egy automatikus mikrobiológiai monitorozó rendszer, amely folyamatos működésével több nagyvárosunkban hozzájárul az ivóvízbiztonsághoz. További információ: www.analogic.sztaki.hu, knot.hu/waterscope/
  7. A NeuroCog Space projekt keretében az MTA SZTAKI egy professzionális, világviszonylatban is kiemelkedő laboratóriumrendszert és kutatási stratégiát hoz létre MTA intézetek kutatólaboratóriumainak infrastrukturális összekötésével, és abban megkezdi az emberi viselkedések tudományos modellezését és monitoringozását.
  8. A SCI-BUS projekt keretében az MTA SZTAKI által kifejlesztett WS-PGRADE/gUSE portál keretrendszert már több mint 13.000-szer töltötték le mintegy 70 országból és 80 fölötti szolgáltatás portált állítottak fel világszerte. További információ: www.sci-bus.eu, sourceforge.net/projects/guse/
  9. Az MTA SZTAKI kifejlesztette KOPI plágiumkereső szolgáltatásának új, hatékonyan skálázódó változatát, amely Web adatokat is bevon a másolás ellenőrzésébe. További információ: http://www.youtube.com/watch?v=ND9H1rhv65U
  10. Az MTA SZTAKI és a Fraunhofer Társaság közös, a termelésmenedzsment és –informatika területén működődő projektközpont kiemelkedő eredményekkel zárta első három éves működését. Az újabb, most két éves szakasz, kutatási téren a kiber-fizikai gyártó és logisztikai rendszerekre fókuszál, ugyanakkor cél az együttműködés magasabb szintre emelése. További információ: http://www.fraunhofer.hu

Minden kedves partnerünknek, kollégánknak, diákunknak, felhasználónknak köszönjük a támogatást és kellemes ünnepeket, boldog új évet kívánunk!