Frontpage

Rólunk

50 éve a számítógép-tudomány szolgálatában.

Hírek

Hírek

A SLICES-SC konzorcium tagjai a hazai érdekeltekkel együtt Budapesten vitatták meg az EU H2020-as projekt hátralévő időszakának munkatervét. A HUN-REN SZTAKI 10 európai országból fogadta partnereit, hogy a nemzetközi kutatási infrastruktúra közösség megerősítésén munkálkodjanak.
A HUN-REN legfontosabb célja a kutatói eredményesség támogatása, ennek egy fontos eszköze lesz a mesterséges intelligencia használatának képessége, amelynek a fejlesztése áll a HUN-REN Mesterséges Intelligencia Akciótervének középpontjában – foglalta össze a hétfői MI nagyköveti workshop legfontosabb üzenetét Jakab Roland vezérigazgató.
A Networkshop konferencia két napján a vak és látássérült emberek mindennapjaival, munkavégzésükkel kapcsolatos tevékenységet bemutató érzékenyítő programon vehettek részt az érdeklődők. Az eseményről a HEOL is beszámolt.
A 42 hónapot felölelő DIGITbrain projekt eredményeiről a brüsszeli projektzárás során számolt be a konzorcium vezetése. A HUN-REN SZTAKI egyike volt azon kulcspartnereknek, akik sikerre vitték a projektet, amely számos európai KKV számára biztosította a “Manufacturing-as-a-Service” igénybevételét.
2024. április 5-én rendezték a HUN-REN SZTAKI első Tavaszi kiállítását. A cél a munkatársak és családtagjaik művészeti alkotásainak bemutatása volt, gyerekrajztól az absztrakt festményig, amatőrtől a profi munkáig.
A magazin szervezésében tartott rendezvényen a hazai IT szféra több jelentős szereplője is képviseltette magát. A HUN-REN SZTAKI és az intézet által koordinált Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium (MILAB) az AI EDIH projekt keretében állított ki a helyszínen.
2024. március 19-én hibrid módon a HUN-REN SZTAKI tanácstermében, valamint online akadálymentesítési oktatást tartottak. A kezdeményezés az Internet Szolgáltatók Tanácsa Tudományos Egyesület részéről érkezett, melynek 2024-től már a HUN-REN SZTAKI is tagja, így örömmel adtunk helyet és platformot ehhez az oktatáshoz.
​​​​​​​Dr. Majdik András, a HUN-REN SZTAKI tudományos főmunkatársa, a B-Prepared[A1] projekt koordinátora, Földeák Flórával beszélgetett a Kossuth Rádió Trend-Idők c. műsorában.
A HUN-REN SZTAKI Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratóriumának több kutatója – Erdős Gábor, Hajós Mátyás, Horváth Dániel, Kemény Zsolt, Kovács András és Tipary Bence – nemrég fogadta egy futó európai projekt konzorciumának képviselőit kétnapos, élő bemutatókkal is egybekötött műhelybeszélgetés keretein belül. A találkozó vendégei Horváth Dániel és Kemény Zsolt előadásain keresztül betekintést kaptak a gépi – elsősorban megerősítéses – tanulás és a robotika súlyponti kérdéseibe, jelenlegi fejlettségét képviselő kiválasztott megoldásaiba.

SZTAKI által koordinált Nemzeti Laboratóriumok

Események

Previous

2024. április

Következő
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
Az összes eseményhez

Szolgáltatások

Szolgáltatások

Az ApertusVR egy MIT licenszű, nyílt forráskódú, platform és független programozói könyvtár, mely új megközelítésben teszi lehetővé a virtuális és kiterjesztett valóság integrálását a különböző ipari alkalmazásokba.
Testreszabott megoldásokat nyújtunk rugalmas, költséghatékony termelési és elosztó hálózatok tervezéséhez és működtetéséhez.
Pályázatmenedzsment a megfelelő beszállítók megtalálására, az egyedi igények szerinti szoftver eszközök fejlesztése, a megfelelő IT megoldások és tervezési technológiák megtalálása.
Több szempontú termeléstervezés és -ütemezés, szaktanácsadás, eseményorientált szimulációs modellezés, egyedi döntéstámogató szoftverek fejlesztése.
Konzultációs feladatok, mikro-fejlesztések és workshopok a reaktív programozás területén, illetve specifikusan RxJava és kapcsolódó könyvtárakkal/technológiákkal kapcsolatban.
Okostelefonokon vagy tableteken futó, offline alkalmazások, amelyek a mai kornak és trendeknek az élet sokféle területén képes megfelelni.
Egyedi és generikus multimédia tananyagok fejlesztése, azok helyszíni telepítése és konfigurálása.
A szolgáltatás olyan komplex tanácsadói tevékenységet foglal magában, amely végigkíséri a felhő infrastruktúra létrehozásának minden lépését a kezdeti koncepció felvázolásától a megépített infrastruktúra beüzemeléséig és használatának valamint üzemeltetésének oktatásáig.
Adattisztító megoldásaink nyílt szabványú, újrafelhasználható transzformációs műveletekre épülnek: a valódi érték az itt leképzett üzleti, iparági tudásban rejlik.

Projektek

Intézetünk erős és célzott alapkutatási tevékenységre támaszkodva, széleskörű hazai és nemzetközi együttműködések keretében hoz létre új eredményeket, és támogatja azok alkalmazását a gazdaság és a társadalom fenntartható fejlődésének érdekében, ugyanakkor segít megőrizni és fejleszteni a magyar tudományos-műszaki kultúrát is.

Egy web alapú polyp atlasz és a hozzá tartozó számítogépes algoritmus egy meglévő endoszkópos képrögzítő programcsomagba integrálva segít a polyp szövettani természetét valós időben megjósolni.

A projekt termelési és logisztikai hálózatok új modelljeinek és működtető rendszerének kifejlesztését célozza.

A projekt az európai gyártás rugalmasabbá, hatékonyabbá és biztonságosabbá tételét tűzte ki maga elé célul. Legfőbb újítása a munkás és a robot közös térbe helyezése.