Műértő, 2009 május

Böröczfy Virág

Színügyeink

Eperjesi Ágnes három kiállításáról

Három helyen látható jelenleg Eperjesi Ágnesnek kiállítása. Ez önmagában viszonylag ritka jelenség kis magyar kortárs művészeti életünkben. Hát még ha hozzászámítjuk, hogy a tárlatokon nem egyetlen tematika egyfajta aspektusból történő önmagát kergető körbejárásáról van szó. Még ha első pillantásra ez nem is olyan evidens.

A közös „hívószó” a cím: Színügyek, amely alatt kereshetünk akár áthallásokat is, de nem járunk messze a szókapcsolat valódi lényegétől akkor sem, ha szó szerint értjük. Vagyishogy a tárlatokon a fotós-képzőművész legújabb, színek természetével foglalkozó vizsgálódásai eredményét tárja a közönség elé. Eperjesi Ágnestől azonban megszokhattuk már, hogy rendkívüli elméleti és technikai felkészültséggel rendelkező, folytonosan megújulni képes, ugyanakkor rendkívüli módon ön azonos, következetes alkotó, így hát nem meglepő, hogy a három tárlat mindegyike akár önmagában külön is megállhatná a helyét.

Egymással párhuzamos bemutatásuk azonban mindenképp szerencsés, hiszen a különböző megközelítésmódok egymást erősítik, az alkotó mondanivalójának mind mélyebb rétegeit tárják fel. Eperjesi Ágnes legújabb műveit ugyanis a korábbi munkáknál erősebb analitikus hozzáállás jellemzi, ha úgy tetszik a művészet és a tudomány határmezsgyéjén egyensúlyozik.

Nem célja, hogy átfogó, minden tudományos kritériumnak megfelelő színtant írjon, mindösszesen a saját tapasztalatai alapján osztja meg velünk, nézőkkel a világ működésével és azon belül speciálisan a színekkel kapcsolatos megfigyeléseit.

Vizsgálódásai eredményéből olyan művek születnek, amelyek egyszerre hordoznak intellektuális és érzéki, sőt esztétikai tartalmakat – talán ez is magyarázhatja sokrétű népszerűségüket. Ezen túlmenően az alkotások fotográfia és festészet határterületén mozognak, alapvetően fotografikus eszközökkel létrehozottak, de a festészet, illetve grafika felől közelítve is értelmezhetőek.

Ezt támasztja alá a kiállítási helyszínek sokfélesége, amelynek időpontilag első, méreteit tekintve legjelentősebb állomásának helyszíne a Magyar Fotográfusok Háza- Mai Manó Ház. A klasszikus, beporosodni látszó fehér falakat rikítóan színes fotogramok, különböző módokon vetített videoinstallációk, rajzos ábrákat hordozó világító dobozok, tablók vették ezúttal birtokba. Mégpedig azért, hogy egy kvázi-történetet mondjanak el: egy háziasszony mosással kapcsolatos élményeit. Látszólag banális, egyszerű „alapigazságok” hangzanak el, vagyis hogy nem mindegy, milyen színű ruhát mivel mosunk, nagy elővigyázatossággal kell szelektálni, nehogy bekövetkezzen a rémálom, hogy például kedvenc fehér pulcsink hirtelen kap egy enyhe vöröses árnyalatot.

Az egyik teremben egy mosógép áll, melynek ajtaja mozgatásától függően hol gyorsan, hol egész lassan a mosódob virtuálisan körbe-körbe forgatja a kivetített feliratot: „Mindig lesz friss szennyes”. A mosás aktusa folyamatosan visszatérő, a létfenntartáshoz szükséges, általános emberi élményként hangsúlyos értelmet nyer, és mint ilyen, alapja lehet a későbbi cselekedeteknek, tapasztalatoknak. Mindenki találkozott már színekkel, életünket színek között éljünk, naponta új és új élményekre teszünk szert velük kapcsolatban – válogatjuk, rendezzük, értelmezzük, meg még ki tudja, mi mindent teszünk vele. Tegyük hozzá: általában ösztönösen. Eperjesi Ágnes a hétköznapi téma szerepeltetésével éppen erre mutat rá, ugyanakkor művészként tisztában van azzal is, hogy a színek történetesen a képzőművészet (és általában a képi gondolkodás) egyik fő alapeleme is.

A háziasszony mondanivalója összemosódik a színelméleti alapok szemléltetésével, a mosógép forgódobja a színkört és a színkeverés folyamatát jeleníti meg. A mosógép a kiállításon kísérleti-demonstrációs eszköz lesz, amelynek ablaka a fényképezőgéppel, fotópapírral, világító dobozzal, videokamerával és számítógéppel együtt az optika törvényszerűségeit mutatja be.

Az mosógép installációkon kívül további „szemléltető eszközök” a keveredő színű ruhadarabokat megjelenítő piktogramok, amelyek nagyrészt különböző csomagolóanyagokról származó ábrák újrahasznosított változatai. Sőt, a mindennapi életben a mosási balesetek kiküszöbölésére használatos színfogó kendő is új értelmet nyer a tárlaton: többek között azt a színekkel kapcsolatos kérdéskört feszegeti, hol van a ruha színe és a szennyeződés határa.

Eperjesi képzeletbeli mosása során úgy tűnik, a 20. századi művészet két karakteres, egymással általában nem találkozó irányvonala: a színek és formák esszenciáját kereső konstruktivista indíttatású szemlélet és a hétköznapi vizuális kultúra elemeit újrateremtő pop art szellemiségű hozzáállás talál közös nevezőre.

A Nessim Galéria kiállításán a színek analízise még tudományosabb jelleget ölt. A tárlaton csupa mechanikailag, a fotóoptika segítségével készült kép látható, amelyek a színek által nyerik el értelmüket. A kiindulópont itt is a hétköznapi, önmagában érdektelen dolgok újrahasznosítása. A sokat látott jeleneteket ábrázoló fényképek új értelmet nyernek ha prizmán keresztül mutatjuk meg őket, a hétköznapi használati tárgyak színes lenyomatairól nem is beszélve. A fotogram lehetőségeinek alkalmazásával a fotópapírra helyezett egyszerű tárgyak - konyhai eszközök, egyszerű színes műanyagcsövek, színes műanyag fóliák - szinte a felismerhetetlenségig feloldódnak a megvilágítás során létrejött színmódosulás következtében. Eredeti rendeltetésükön kívül elvesztik tárgy mivoltukat is, tisztán festői-grafikus elemekként a kép egészének szolgálatába állnak.

A székesfehérvári Szent István Király Múzeumban bemutatott interaktív fényinstalláción, illetve videóanimáción színes betűk vetítéséből összeolvasható szövegek láthatók. „A valóságok úgy jó szemlélni, ahogy van.” – olvashatjuk. És hogy hogyan van? Az tőlünk, szemlélőktől is függ.

Mindig lesz friss szennyes, Magyar Fotográfusok Háza-Mai Manó Ház, 2009. április 30-június 21.

Semmi a szín alatt, Nessim Galéria, 2009. május 5-június 5.

Rövid ima, Szent István Király Múzeum, 2009. május 9-szeptember 20.