Balkon, 2000. mjus
Beck Andrs: Hagyni a terit msra, Magvet Kiad, 2000.
Beck Andrs
Ha tudod, hogy itt egy k̩z van, akkor minden egyebet elismer̹nk neked
Lehet, hogy az orrommal van a baj. Mert mostansg kortrs mv̩szek killtsaira t̩vedve rendszerint mr az els pillanatokban meglegyint a mv̩szetakars fanyar szaga ̩s menek̹l̩sre k̩sztet. Valahogy elkedvetlent az ̦ngerjeszt bbeld̩s t̩tn̩lk̹lis̩ge, a jobb-rosszabb ̦tletek prbrat̩tel̩nek pedant̩rija. Persze sokf̩le ̦tlet van, szellemes ̩s r̦gțn tlthat, tltsz ̩s erltetett, vagy ̩ppen olyan, amelyik feladja a n̩znek a leck̩t, legyen az eg̩sz most mr az probl̩mja, kezdjen vele, amit tud. Innen n̩zve a dolgot, azt mondhatnm, hogy Eperjesi ̪gnes ̼jabb mveiben igencsak term̩keny ̦tlet munkl. Az igazn ̹dt benn̹k m̩gis az, hogy nem engedik a dolgot innen n̩znem. Maga az ̦tlet ugyanis nem olvashat le k̩peirl ̩s a k̩pek sem utalnak vissza r. Vagyis nem kell felt̩tlen̹l tudnunk, milyen koncepci ment̩n, milyen eljrs folytn lettek olyanok, amilyenek. En̩lk̹l is tetszhetnek. Eperjesi k̩pei e tekintetben mintha kivlnnak a kortrsmv̩szeti ̹zemmdbl: ha el̩m ker̹lnek, nem az az els benyomsom, hogy egy elgondols vizulis lenyomatt ltom.
A szemnek persze mindig is megvannak a maga szempontjai, nincs rtatlan szem, puszta ̩rz̩kel̩s, tiszta dekorativits. Ami egy k̩pen ltszik, ̩s az, ami tudhat ̩s elmondhat rla sohasem vlik el egymstl. Mindezt jl tudjuk, taln t̼lsgosan is jl. s m̩gis, ezek a k̩pek jlesen ̩s marad̩ktalanul kițltik ltteremet, nem knlnak sz̩les margt, amelyre, k̩nytelen-kelletlen, gondolataimat vagy k̩rd̩seimet jegyezgethetem. Pontosabban a k̩pek ̩s konceptulis ald̼colsuk k̦z̦tti kapcsolat cșppet sem kimdolt, erszakolt vagy tolakod. E mvek n̩zj̩t nem k̩szteti felt̩tlen̹l țpreng̩sre valamif̩le hiny̩rzet. Els ltsra ̩n is be̩rem teht azzal, amit ltok.
A k̩peken egy-egy munklkod k̩z, mely teszi a dolgt. Egyszer, magtl ̩rtetd dolgokat. Țr̦lnek, s̼rolnak, mosogatnak, dugvnyoznak - egyszval valamilyen hzimunkt v̩geznek kesztyben vagy an̩lk̹l. Nem lehet tudni, hogy nben vagy f̩rfiben folytatdnak. Nem tartozik hozzjuk fej. De ht ilyen ̦nk̩ntelen, g̩pies mozdulatokhoz nincs is igazn sz̹ks̩g fejre. A Szorgos kezek sorozat katalgusnak 120 k̩pe k̦z̹l, csupn ̦țn tnik fel emberi arc - ̩s persze mindegyiken nalak ltszik. Teht nk ̩s hzimunka: mindjrt el is indulhatnnk ezen a bujkl feminista szlon. Szmomra azonban fontosabb enn̩l a fej hinya ̩s az ebbl k̦vetkez arctalansg. s akr nkrl, akr f̩rfiakrl legyen sz, ezek a kategrik m̩g mindig el̩g ltalnosak ahhoz, hogy az arctalansgba belef̩rjenek. A k̩pek szem̩lytelens̩g̩t ersti braszer, sematikus jelleg̹k is. Csupn egy kezet ltunk, amely a legkev̩sb̩ sem egy̩ntett. De ̩ppen ez az, ami k̩p ̩s n̩zje k̦z̦tt k̦z̦ss̩get teremt. Ez a test țbbi r̩sz̩tl elvl k̩z ugyanis ismers, a magam̩nak ̩rezhetem, mert akr az eny̩m is lehetne. Legalbbis ̩pp annyira az eny̩m, mint brki ms̩. Eperjesi k̩peinek ez a sugallata a reklm szuggesztijval ̩rintkezik.
Taln ez a c̩lzott, de cșppet sem forszrozott szem̩lytelens̩g, magtl ̩rtd̩s a vonz benn̹k. Az, hogy nem ltszik rajtuk az erlk̦d̩s egy sajtos, konstrult valsg l̩trehozsra. Az egy̩ni k̩zjegy nyoma vagy g̦rcșs igyekezete. N̩zhetj̹k ket ̼gy is, hogy a mv̩szetrl vagy a mv̩szrl eg̩szen meg is feledkez̹nk. (A killtsi k̦zegben persze ez a fajta anonimits jr̩szt illuzrikus, de ez az ill̼zi is el̩g ahhoz, hogy e k̦zeget bizonyos fokig kikezdje. A k̩pzmv̩szet szknek ̩rzett, m̼zeumi kereteibl val kil̩p̩s radiklisabb ks̩rlet̩rl tan̼skodnak Eperjesi csemp̩i - a rjuk szitzott ̩s ̩getett szorgos kezekkel -, amelyek nemr̩giben jobb hjn, egy killts idej̩re egy m̼zeum, az Ernst M̼zeum termeinek egyik falra ker̹ltek.)
A Szorgos kezek sorozat tematikus ̩s formai redukcija kapcsn szem̩lytelens̩grl ̩s anonimitsrl besz̩ltem. K̩pszeren fogalmazhatn̩k ̼gy is, hogy ezek a kezek mintegy sajt megalkotottsguk nyomainak elțrl̩s̩n szorgoskodnak. Nem tolul fel benn̹nk mindjrt a k̩rd̩s, ki csinlta a k̩peket, m̩g kev̩sb̩ az, hogy mi̩rt. s maguk a k̩pek sem int̩znek k̩rd̩seket hozznk. Magtl ̩rtd az aut motorhzt vagy sz̩lv̩dj̩t țrl, a mosogat vagy s̼rol k̩z mozdulata. Az ̩les kont̼rok, az elnagyolt sznfoltok, a kezdetleges rajz, egyszval a kidolgozottsg hinya is elemi jelleg̹ket nyomat̩kostja. E szorgos kezek segts̩g̩vel mintegy ̼jra birtokba vehetj̹k mindennapi, figyelemre alig m̩ltatott mozdulatainkat. Ezeken a jelz̩s- ̩s utalsszer brzolatokon a mv̩szet egyik, mra țbb̩-kev̩sb̩ kiveszett alapt̩mja, a munklkod ember megjelent̩se meglep term̩szetess̩ggel t̩r vissza.
A fizikai munka ebben az elemi formban ̼gy ll eltt̹nk, mint a tudatos gondolkods - a fej - kontrolljtl megszabadul k̩z automatizmusa. Vratlan ̦sszevet̩st knl itt a sz̹rrealistk automatikus rsa, pontosabban a k̩peiken feltn trl metszett kezek, melyek irodalmi technikjuk vizulis megfeleli. Az ̦nllsodott k̩zfej - ̩s prja, az ̹res keszty - a sz̹rrealistknl mindig a k̩zzelfoghatatlan tartomnya fel̩ tapogatzik, a tudattalannak nyit utat, a fantasztikum fel̩ lend̹l vzi rekvizituma, mely Max Klinger Keszty-sorozatban tallja meg elk̩p̩t.
̪mde - k̩zfej ide, automatizmus oda - a Szorgos kezek eg̩szen mst mutatnak. Mg a sz̹rrealistknl a fejtl elvl k̩zfej automatikus mozgsa a tudatos figyelem kiiktatst jelk̩pezi, Eperjesi c̩lja ̩pp az, hogy rirnytsa figyelm̹nket erre az automatizmusra, mely țbbnyire ̩szrev̩tlen marad. Ez a prhuzam - mely inkbb ellent̩tnek bizonyult - segt nyomat̩kosabb tenni azt, hogy a k̩z ̩s a (gumi)keszty Eperjesin̩l nem megfoghatatlan tartalmak k̦zvettje, nem tapad hozzjuk semmif̩le talnyossg, rejtett ̩rtelem. Automatizmusukat a reflex- ̩s rutinszer mozdulatok hibtlan ̦konmija jellemzi. Az ̩letnek az a fajta motorizmusa, alapjrata ez, mely szinte sohasem tudatosul benn̹nk. A Szorgos kezek e tudatosts ritka pillanatnak, egy evidencia visszanyer̩s̩nek kimerevtett k̩pei.
N̩mi t̼l̩rtelmez̩ssel megfejelve, a k̩pek tan̼sgt ltalban a k̩pzmv̩szetre is rvetthetj̹k. A fejtl elvlasztott k̩z ugyanis, mely teszi a dolgt, bizonyos ̩rtelemben llsfoglalst jelent mv̩szi gyakorlat ̩s mv̩szetelm̩let, m ̩s kommentr huzavonjban: az ̩rz̩ki hats, a lthat fel̹let elt̩rbe lltsra voksol a koncepcionlis tartalmak ellen̩ben, a dekoratv felszn szabadulst szorgalmazza az ̩rtelmez̩s szortsbl.
gy tnik teht, hogy ezeken a k̩peken minden a dolgok magtl ̩rtd̩s̩rl, evidencijrl tan̼skodik. Ez azonban csupn a ltszat. El̩g arra gondolnunk, hogy a țrlkend, akrcsak a keszty, finom filmr̩teget von kez̹nk ̩s a k̩zzelfoghat dolgok k̦z̩. A dolgok megtiszttsnak ezen seg̩deszk̦zei egyszersmind el is vlasztanak benn̹nket a k̹lvilgtl, megakadlyozzk a vele val k̦zvetlen ̩rintkez̩st, tomptjk ̩rz̩ki bizonyossgt. Lehet, hogy ez t̼l filozofikusan hangzik, de a helyzet akkor sem vltozna, ha csupn egy kezet ltnnk, keszty vagy țrlkend n̩lk̹l. pp ellenkezleg, az effajta lecsupasztst, a magtl ̩rtd megmutatst m̩ginkbb k̦r̹llengi a filozofikum fuvallata. Mintha ez a szem̩lytelen megmutatkozs valami mellett tan̼skodna, olyasvalamihez szolgltatna bizonyt̩kot, amin̩l fel sem mer̹l a bizonyts sz̹ks̩gess̩ge, amihez sohasem f̩rt k̩ts̩g, p̩ldul a mindennapi dolgok, a k̹lvilg l̩tez̩se. ̪m ha egyszer valakibe bef̩szkelte magt a k̹lvilg, a tudatunktl - ̼gy is mondhatnm, a fej̹nktl - f̹ggetlen dolgok l̩tez̩s̩nek k̩rd̩se, akkor mr nem el̩g a kez̹nkre rmutatni, hogy l̩tez̩s̩t bizonytsuk. A filozfiai ̩s a k̦znapi nyelvjt̩knak ez a kergetz̩se korntsem idegen azoktl a kinagytott, elemi mozdulatoktl, melyekre Eperjesi k̩pei rirnytjk figyelm̹nket.
A Szorgos kezek kapcsn eg̩sz eddig egyfajta evidencia visszanyer̩s̩rl besz̩ltem, annak jelz̩se n̩lk̹l, hogy a k̩pek milyen technikval k̩sz̹ltek. Mintha bizony ez is evidens vagy ̩ppen l̩nyegtelen volna, mintha nem befolysoln azt, amit ltunk. Pedig, ami engem illet, ms szemmel n̩zn̩k rjuk, ha mondjuk festm̩nyek volnnak, ̩s tvolrl annak is tnnek, olyasf̩l̩nek, mint Roy Lichtenstein Szivacs cm k̩pe.
Csak akkor vlik egy̩rtelmv̩, hogy fotval van dolgunk, ha k̦zelebb l̩p̹nk. De akkor is csak tallgathatjuk, hogy mi is van itt lefotzva. s alighanem kevesen talljk el azt, ami a Szorgos kezek katalgusa el̩ rt sz̦vegbl kider̹l: Eperjesi a țrlkendk ̩s gumikesztyk csomagolsra nyomtatott, mindannyiunk szmra ismers k̩pecsk̩ket hasznlja fel mveihez, m̩gpedig ̼gy, hogy negatvk̩nt kezelve egyszeren lenagytja ket. Az ekk̩ppen l̩trej̦tt k̩peken az eredeti komplementer sznei jelennek meg, e mechanikus vltozson ̩s m̩ret̹k̦n kv̹l azonban semmit sem mdost rajtuk. Ez teht az az ̦tlet, koncepcionlis elem, amely a k̩pekrl k̦zvetlen̹l nem olvashat le, ̼gyhogy Lichtenstein emltett festm̩ny̩nek fotja ̩szrev̩tlen̹l simulna bele a sorozatba.
A k̹l̦nbs̩g azonban l̩nyeges, m̩g akkor is, ha nem lthat. Lichtenstein imitlta, Eperjesi felhasznlja a sokszorostott grafikt, hogy k̩pet csinljon belle. Lichtenstein megfestette a szivacsot markol kezet, Eperjesi szorgoskod kezei viszont nem a keze munkjval k̩sz̹lnek: ez is magyarzatot ad az egy̩ni k̩zjegy korbban emlegetett hinyra. Lichtenstein a fest̩k anyagszers̩g̩nek nyomait t̹ntette el k̩p̩n, csurgst, fel̹let̩nek egyenetlens̩geit, az ecset nyomt, vagyis mindazt, aminek az absztrakt expresszionistk mv̩szi kifejezert tulajdontottak. A festm̩ny ̩s a sokszorostott grafika ironikus viszonyt jelzi, hogy a k̩p̩n lthat k̩z nem ecsetet tart, hanem szivacsot, a gesztusfest̩szet heroikus lend̹let̩t k̦z̦ns̩ges mozdulat vltja fel. M̩g nyilvnvalbb a pol̩mia Lichtenstein gondosan kidolgozott expresszv ecsetvons-sorozatn. Kinagytott k̩preg̩ny-kocki mellett szmomra taln ̩ppen ezek a legt̹tbb mvei. K̩sbbi sorozataibl azonban - melyek inkbb csak mechanikus mv̩szetțrt̩neti stlusgyakorlatok - hinyzik az a fajta rk̦zelt̩s a k̦znapira, mely e korbbi k̩peken a mv̩szi figyelem ̼j ̼tra terel̩s̩nek elsrang̼ eszk̦ze volt.
Azon m̩g korai volna țprengeni, hogy a mechanikussg vesz̩lye Eperjesi mveit mennyire fenyegeti, annl is, inkbb mert a Szorgos kezek k̦znapisgt ̩ppen a k̩pek mechanikus jellege ersti: tematikus szinten a hzimunka rutinmozdulatai, technikai szinten a piktogramok mechanikus tfordtsa k̩pp̩. S ha az elbbin̩l az egyszer rajzolat̼ k̩z evidencijt a filozfiai ̩s a k̦znapi nyelvjt̩k emltett ingajt̩ka teszi jelent̩sess̩, az utbbi kapcsn a mv̩szi ̩s a k̦znapi ama huzavonjrl besz̩lhet̹nk, mely a tallt trgy mv̩ avatst mindig is tsznezi.
De mintha volna itt valami ellentmonds. Korbban ezeket a k̩peket az̩rt dics̩rtem, mert a n̩z jl el lehet vel̹k pusztn a szem̩re hagyatkozva, mindenf̩le hasznlati utasts n̩lk̹l. Az im̩nt viszont azt mondtam, hogy msk̩pp n̩zn̩m ket, mst ltn̩k benn̹k, ha mondjuk festm̩nyek volnnak, vagy akr festm̩nyek foti. Radsul azt, hogy igazbl mit is ltunk, magtl a mv̩sztl tudjuk meg, aki ily mdon m̩giscsak valamif̩le hasznlati utastst mell̩kel hozzjuk. Ebbl az der̹l ki, hogy az, amit a k̩pen ltunk, valjban nem ms, mint funkcijtl megfosztott, k̩pes hasznlati utasts: ms szval Eperjesi a hasznlati utastssal cser̩li fel a k̩pet. s ezzel ̼gy tnik, eg̩sz ̩rvel̩sem a feje tetej̩re ll. Hiszen ̩pp a konceptulis irnyultsg̼ mv̩szet alapgesztushoz jutottam, amelytl a Szorgos kezeket mindeddig igyekeztem elhatrolni. Ha pedig mr itt tartunk, azt is mondhatnnk, hogy k̩pein nem egyszeren egy k̩z ltszik, hanem ez a k̩z mintegy beleny̼l a k̩pbe, s gy egy csapsra a mv̩szi beavatkozs, a k̩pek manipullsnak embl̩mjv vlik.
E knlkoz ̩s elvethet ̩rtelmez̩si lehets̩gek mindazonltal csupn a k̦znapi birtokbav̩tel̩nek jelent̩s̩t rnyaljk, az ̩rz̩ki ̩s a konceptulis elemek ̦sszjt̩kt teszik sokr̩tv̩: a ltvny evidencijt nem tomptjk. A Szorgos kezek m̦g̦tt munkl ̦tlet felsznre ker̹l̩se nem jelenti azt hogy most mr mindaz, amit ltunk, visszavezethet, vagy visszautal erre az ̦tletre. A k̩p ̩s az ̦tlet, mely a maga t̩teless̩g̩ben a k̩peken nem ltszik, nem fedik le egymst, nem feleltethetk meg egymsnak: a k̩pmez trivilis felszn̩hez az ̩rtelmezi mez fokozott aktivitsa kapcsoldik.
rsomban mindv̩gig k̩p ̩s ̩rtelmez̩s, dolog ̩s hasznlati utasts viszonyt ker̹lgettem. Annak, hogy Eperjesi keze ̹gy̩be mi̩rt estek ̩pp ezek a piktogramok, van egy praktikus magyarzata: a flik tltszsga lehets̩get ad a negatv helyettest̩s̩re. De van egy filozfikusabb aspektusa is: az̩rt kellett ̩pp ezekre a piktogramokra rtallnia, mert olyan k̩pet keresett, amihez nem kell hasznlati utasts. Nos, a k̩pes hasznlati utasts definci szerint ilyen. Annak a magtl ̩rtd̩snek teht, amelyrl korbban k̩pei kapcsn besz̩ltem, ez a titka.
Csakhogy a zacskkra nyomtatott piktogramok igencsak k̹l̦n̦s hasznlati utastsok:nem tudunk meg bell̹k semmit. "Az eg̩sz vilgon konszenzus van a tekintetben, hogy mit ̩rdemes lețr̦lni egy țrlkendvel" - rja Eperjesi. Vagyis a piktogramok egyfajta egyetemes vizulis nyelv hordozi, de azt is mondhatnnk, hogy teljess̩ggel hasznavehetetlenek, nem k̦zvettenek semmif̩le informcit. Mindannyian mr kisgyerekk̩nt megtanuljuk, mit kezdj̹nk egy țrlkendvel vagy egy gumikesztyvel, ̩s erre vonatkozlag nincs is sz̹ks̩g̹nk tovbbi ̼tmutatsra. Azoknak a piktogramoknak teht, amelyekre Eperjesi rtallt, valjban nincs semmif̩le hasznlati vagy gyakorlati ̩rt̩k̹k: ez̩rt, hogy ritkn akad meg rajtuk a szem̹nk. Eperjesi taln az els, aki felfigyelt rjuk, aki hosszasan n̩zegette, akinek a szv̩hez nttek. Az els, akinek jelentenek valamit, aki hasznlja ket valamire. Aki megtallta a mdjt annak, hogy kezdjen valamit vel̹k. Aki ̩szrevette, hogy ezek a zacskra szitzott k̩pecsk̩k, ̩ppen mert nem valk semmire, par excellence malkotsok. A Szorgos kezek ezt teszik szmunkra is lthatv.
