1. vers

Az utolsó hullámokat kergetik a tengerimacskák. Rémülten szaladnak szét a kis halacskák Merre is lehetne itt menekulni? Ha nincs más akkor csak elterülni. Vagy a sotet melysegben elmerulni es kialtani egy jo nagyot: Csak aludni akarok! Ébredéskor minden más: új gondolat, új megoldás De mindig csak, mindig csak fejet vakarok. S nem látom már, csak a holnapot, Mely mindig jő, s mint úr, száll elibém, Hogy egyetlenként hagyjon itt, e világon Megfosztva mindentől, mit adott Egyedül maradtam. Egyedül hagyott. Így kozmálok én is oda sok rettentô lábosokhoz. S néma jajkiáltás szivemben: karambol! Sohasem lehtek immáron narancsból! Viszont nem kerek a hatalombol. Tiétek mind, mi kibújik faromból. Én leszek, ki mindent lerombol Hisz ez adodik a korombol. Erőszak árad minden soromból Szavamban hét párduc dorombol S ha eljön majd a karambol, A végső karambol, akkor S szüvem bévül csörömpöl S nem jó már a körömpör - költsem Versem tovább hát mért költsem? Hisz pénzem sincs, hogy elköltsem, S megromlott már az R-kölcsem, Nem!