14. vers

Lefagyott a villamos. Ne haggy veszni, nyiss teret Kulcs a lábtörlő alatt. Frizsiderben az étked Megbocsáttatik vétked Nélkülük úgysem mész semmire Hat emlekszel meg az Emmire, Na meg a Borcsara, a Terire ... Kedvuk lested epedon, midon szajuk gunykacajra fakadt S nem volt tars a lepdon, csak ures szeretok hada. Mert üresek, akikre sosem vigyázott dada! Üresfejű szépség ,kacér csinibaba Ez jutott eddig osztályrészül Az ember ettől a jövő felé révül S várja az álomarcot Megél az életben pár kudarcot Az álmokért a való fizet sarcot Mivel ő vív meg minden harcot S miképpen Ő vala, azonténképpen mások nem, S miképpen mások nem, azonténképpen Ő igen. Ő az egyetlen, kinek igazán hiszek, Már nem rettentenek Szküllák s Kharübdiszek. Ő volt, ki inalt ha fetünt az ellen, S fejébe nem fért már gigászi szellem Riadtan lapult, ha kongott a harang S fejet tojta le egy galamb Egy zsebkendovel letorolte magarol S lemondott a nyugodalmas ejszakarol És elfelejtkezett a tej szagáról. Csendben álmodott a nő hajáról.