22. vers

Mikorra este lett, mikorra kert, azóta omlás. A nap meg csak süt azóta folyvást. Eszem a kenyerem veled, de te nem Mi lesz hát így, ó Istenem! Meghalok én? Vagy elvisz a kortárs "művészet"? Bár már régóta vár rám a szörnyű Fülészet. Vagy elmetszi torkom laza'n a Ge'ge'szet. Mutott szervezettel vigan e'bredek fel, Soha orvoskézre ne kerüljön ember! Ámde a sóhajok hídja kegyetlen megremeg Ki jár rajt'? Tán izmos kokónepper emberek? Nem, nem ők ezek ó! Ez a félelmetes Tevekommandó! Ez most már bosszantó, Szemezz magadnak homokot a sivatagból, ha mersz, testvér, Csámcsogd meg ádázan, vadul, mit kerestél. Vidám-soványan, részeg-félszegen teperjék le álmaid az árva útszéli cserjék Álmosszemű réveteg rekettyék Kacagva gyönyörű nevedet zizegjék Mit csináljak én most ittenék Nincs szebb, mint egy női fenék sőt kettő, de mindjárt, ....jaj Hol az a bor, hol az a vaj! Éhség gyötör, a gép lassú, Lassan döcög a gépvarjú felszálni nem könnyű ma már, gépvarjú mondja: kár! de a kacsa sem rest, s mondja: háp, háp. hápci! s elővett egy magyar papírzsebkendőt.