25. vers
| |
Engem a váróterem menekülésre ösztönöz. Ez az a hely, ahol a kalauz söröz -ik. És böfög és nagyokat durrogat, Várva, hogy eltolat a vonat. Eme élményből nem, nem kérek én, Agyamban így nem fogan költemény. A váróterem padja úgyis kőkemény, S nem lakja más csak fonnyadt bőregér. Kimegyek inkább a szabadba, Rousseau-val szólva ágról szakadva. Vár reám a kocsma, s a haverek, Melyekre - ha tetszik - egyet, mást ráverek. Aztán vidáman merednek rám a kandeláberek, Amint kiterülve fekszem az utca kövén, Beburkol engem a kétes esti fény. pirul a hold mikozben rammered Az eső is lassan elered. Érzem, amint az idő megáll, Ereimből elillant már a Chivas-Regal. Számban áporodott, mocskos íz kesereg, Az eső már csak csepereg, Didereg a szalonka, Mert nincs neki balonka- báttya. Engem meg a nagy hidegben kerülget a nátyha. Mi segíthet ezen vajon? Biztos hogy nem óvszer... Más nem marad itt már hátra, csak a Cirok-módszer. Négykézlábon hazamászok, vár reám ott sok tál. Számolgatom: egy tál, két tál, hány-tál? Ez az mire vágytál! |