27. vers

Prém, csavar, balkáni tündér, kijössz velem? A balkonon angyalok, szôkén, üvegszerüen. Az ég mintha kék lenne és benne lennél Te. Látomások zuhannak és emelkednek újra. Végtelen, végtelen, végtelen, Képzelem? képzelem? képzelem De hisz ez valóságos, Egy a lényeg hajrá Ferencváros mert költő vagyok, s szép mint mindig énnekem; Hadd' az anyád és élj csak mindig énnekem. És ha a friss éjszaka bús arcomba csap és a hajnal új értelmet kap Akkor sikoltva kérdheted : drágám, hol is van a papucsom ? Mert mindenképpen élned kell, élned tovább, ha már nem fázol S bár ólmozott fülekbe hiába pofázol, Mitöbb a zebrán az autós elgázol, Azért élni-élni kell. Vagy inni-inni kell, Ha van haver, ki véled szívesen koccint pohárt, S részegen bóklászva veled nyeli együtt az utca porát. ha gondolod, hogy rád már semmi jó nem tekint, S már a spicces portás is szomorún rád legyint, Hát baj, az akkor van, de NAGY. Mit fel nem foghat az AGY Mit tegyen hát, kinek hét kérdés nyomja vállát, S feledne már mindent, Jelent, múltat és ifigárdát? Kinek munkásőrruháján a csillag már megkopott, Rá sem hederít már a sarkon a kokott, Kössön zöld nyakkendőt és legott Vezessen cserkészcsapatot.