31. vers








Az utolsó hullámokat kergetik a tengerimacskák.
Nem hallva lelkük elhaló sikolyát.
Talán én is egy vagyok ,nem törödve sikoltok rád,
Mégsem törődsz azzal ha eltöröm a csigolyád.
csak azt kérem töled, hagyjuk a mélyhangzó á-t, vegyük elő a szépzöngéjű é-t, álljunk egymással szembe, s fogjuk egymás két kezét.
Ha eltörtem a csigolyád és a kezed
a többit savval és elektromossággal oldom meg
bár ez nem lenne szép
ó nem a tett! a látvány, a kép
s amint sistergő hullád köré gyűlne a bámész nép
hánynék nékik, csodául
s miket gondolnék e csordárul...
hogy mily állatiak, s hogy hol van már az aranykor?
melyben a mennku tehetetlenul barangol
Ámbár csapkod jobra s balra
gömb alakban felkúszik a falra, majd Isteni mennykőként rúgja a csordát farba
kik ezután eltűnnek a francba
ott aztán buliznak nagyban
és kidőlnek az istállóba...
vagy bemennek a hideg toba.
s hébe-hóba
ha eszük, s szellemük bírja
Nem lesz a mély zó életük sirja
de a te életed még bírja
tehenek gyermeke ki az előző sor írja
vagy sort? ki tudja már
lehet hogy hosszúnadrág gombja vár
nyáron tél van télen nyár
always coca-cola mindig nyál
Spice Girls rule the Pepsi ad. Yessss!