31. vers
| |
Az utolsó hullámokat kergetik a tengerimacskák. Nem hallva lelkük elhaló sikolyát. Talán én is egy vagyok ,nem törödve sikoltok rád, Mégsem törődsz azzal ha eltöröm a csigolyád. csak azt kérem töled, hagyjuk a mélyhangzó á-t, vegyük elő a szépzöngéjű é-t, álljunk egymással szembe, s fogjuk egymás két kezét. Ha eltörtem a csigolyád és a kezed a többit savval és elektromossággal oldom meg bár ez nem lenne szép ó nem a tett! a látvány, a kép s amint sistergő hullád köré gyűlne a bámész nép hánynék nékik, csodául s miket gondolnék e csordárul... hogy mily állatiak, s hogy hol van már az aranykor? melyben a mennku tehetetlenul barangol Ámbár csapkod jobra s balra gömb alakban felkúszik a falra, majd Isteni mennykőként rúgja a csordát farba kik ezután eltűnnek a francba ott aztán buliznak nagyban és kidőlnek az istállóba... vagy bemennek a hideg toba. s hébe-hóba ha eszük, s szellemük bírja Nem lesz a mély zó életük sirja de a te életed még bírja tehenek gyermeke ki az előző sor írja vagy sort? ki tudja már lehet hogy hosszúnadrág gombja vár nyáron tél van télen nyár always coca-cola mindig nyál Spice Girls rule the Pepsi ad. Yessss! |