57. vers

Prém, csavar, balkáni tündér, kijössz velem? megyek te nyalka, ös amerikai kivénhedt baka Sután, és félve undorban élve-halva de mégis nyújtom kezem de nincs ki megfogja, egyedul vagyunk akar Rilke höse o jaj megtalaltam megis a kezed, de hogy megoregedett ...lepras lett es leesett O Edesem, oly keves mi maradt mar Nekem, ezert most eltemetlek! Hogy kifúlt tüdőm, elnémult énekem, S magammal viszem emléked. nem ismertelek, mégis mennyire fáj téged elveszíteni mintha gyönyörű álomból ébredtem volna hirtelen viszem magammal emléked, de szívemben helyed mindig üresen fog tátogni habár csacsogni s,üres dallamot danolni könnyebb,mint durcás tudattal ébredni e kusza ,rút világra kedvesem, azért hozd asz t a kávét az ágyba nekem és feküdj puhán mellettem és te (DAni) vigyázz a barátnőddel, ha melleted fekszik, csendben; nem tudhatod, mi lesz a következő lépése Egy lány vallomása: szeretlek Dávid és robog, zakatol és zihál az idő, s mire újra eszmélsz Dani (Dávid) már csak emlék a lány s a vallomás s érzi lelked minden rezdülése, siet, robog felétek a méltatlan s fenséges utolsó vallomás. Ahogy szerelmed kínzó tüze eléget, Tudhatod, hogy nem megy neked a versírás. Kerlek titeket, irjatok rimeket, Mert így mit látok éjjel? Na? Rémeket...