61. vers

Az utolsó hullámokat kergetik a tengerimacskák. a tengeri macskák oly fura kis halacskák Alkonyatkor fáradtan keresik anyjukat és szemük pislákolva fénylik amíg anap ragyog amíg a csillagok nem válnak salakká sápadt orcáju némberek sovárognak az éj után a szenvedély végleg elhagyta a földet arcpiritó gyalázat ami itt vagyon a gonosz törpe országa vagyunk immár sivár kérges ajkán mosoly, s gyalázat... földig rombolta azt a dicső házat és új himnuszok helyett, bajszos ördögfi hazug mesét hebeg... támadni mindent, rombolni széllyel... Ezer vihart kavarni örült dühöngő kéllyel És lám! Előragadja szörnyedelmes pallosát, nekirohanva az emésztő mindenségnek -- .. ;; Es elveszte fejjel rofan a nagy o keresesere.. Közben tudatában ott lötyög a bizonytalanság Életünk egy nagy keresés, és mire eljutunk a célig, vár ránk az elmúlás. Mert mindenki celba er, es megitelik, mikepp tette meg a kiszabott tavot. csetlett és botlott de ment és tette dolgát mint aki mit sem sejtve várta sorsát. ami persze nem halal, hanem magany a sajá t útja: holtvágány végtelen szíve szivárvány Mely azonban kemény, mint a márvány, s csak akkor érez valamit, ha csak kedvese mosolyog reá de biz'az futyul rea hisz inge-gatyaja ment reja És már nem hiszi, hogy a szerencse még lemosolyog reá S már az sem biztos mit érez, és hajdanán érzett.....