64. vers
| |
Lefagyott a villamos. Én alatta; s ez kínos... De erős vagyok és szívós Ha halál visz, legyen nívós! Körbe minden oly égőpiros, Mint a szegedi paprika: Hiszen az is égő, s piros. Adj egy kis oxigént, Magdika! A végén még visz a kaszás, Jobb mentősnővel egy ... izé... a sakkozás! Hanyatt fekszel, bizton hajnalra Mert kényszer lesz az ok amiért tenni nekem hagyod Talán te nem is akarod? Bár ölelésre nyúlt a karod... Szívem lángolva ég éretted Lelkem mélyébe hatoltál s megégetted. Mert csillag vagy Te, fényes Menny szülötte Ha messzi vagy, tiszta, ám halvány, s hideg fény S mellettem izzó napként borítasz fényözönbe Űzve lelkem homályát, s falait ledöntve. És mit válasszak hát, én szegény? Nézzelek messziről egy életen át hiába vágyva? Vessem magam kebled gyönyörtelt poklára? Bármit mondjanak, többre becsűlöm én Meghalni rögtön egy szép lány kebelén Mint hosszan vonszolni koloncként A magányos létet, s odadobni koncként végül a halálnak, s a nyűnek lakomára... Egy percben többet nyílhat a szerelem virága, |