64. vers








Lefagyott a villamos.
Én alatta; s ez kínos...
De erős vagyok és szívós
Ha halál visz, legyen nívós!
Körbe minden oly égőpiros,
Mint a szegedi paprika:
Hiszen az is égő, s piros.
Adj egy kis oxigént, Magdika!
A végén még visz a kaszás,
Jobb mentősnővel egy ... izé... a sakkozás!
Hanyatt fekszel, bizton hajnalra
Mert kényszer lesz az ok
amiért tenni nekem hagyod
Talán te nem is akarod?
Bár ölelésre nyúlt a karod...
Szívem lángolva ég éretted
Lelkem mélyébe hatoltál s megégetted.
Mert csillag vagy Te, fényes Menny szülötte
Ha messzi vagy, tiszta, ám halvány, s hideg fény
S mellettem izzó napként borítasz fényözönbe
Űzve lelkem homályát, s falait ledöntve.
És mit válasszak hát, én szegény?
Nézzelek messziről egy életen át hiába vágyva?
Vessem magam kebled gyönyörtelt poklára?
Bármit mondjanak, többre becsűlöm én
Meghalni rögtön egy szép lány kebelén
Mint hosszan vonszolni koloncként
A magányos létet, s odadobni koncként
végül a halálnak, s a nyűnek lakomára...
Egy percben többet nyílhat a szerelem virága,