67. vers

Prém, csavar, balkáni tündér, kijössz velem? Ne hagyd otthon a spájszered sem Vár ránk a parfüm-párás táncterem Füstölgő fények lüktetnek át az éteren. A parketten párok libbennek szét Egy gitár zengi vad énekét! Mivé lett az én öreg gitárom? Nem tudom, s csak őrá várok e börtönből ki már nem találok, mit írjak, már nem tudom csak a szél zúgását hallgatom. Szénrúd a palettán, s vonagló árnyak megláttam szemében tüzét a világnak. Szokásos mozdulat, mikor érinti a papírt, szinte lemászik onnan, olyan eleven. Nem is hiszem el! Hihetetlen!!! Violinkulcs a levegőben, indulat, és a komor valóság, könyörület és álmodás. Valami érdemes könyör, szenvedély és nyugalom, a sátán és az angyalok. Bensőmben harc dúl, s győztese ám vesztese is csak én vagyok de elni kell,de elni kell e kietlen vilagban, mert harcraszulettek az angyalok harc nélkül meg nem hallhatok más már számomra a versírás Csillogó páncélomtól fosztva írom Fegyverem elejtve sorokba temetem kínom.