68. vers

Süteménnyel torlaszolták el a menekülés ösvényeit. Csokoládé-tóba fúlás vágya ím nem hevít -- Átrágjam magam, száraz fán a szú, A kis telhetetlen is ezt teszi, S ha a koros tölgy testén átküzdöm magam, Többé nem leszek oly bárgyú, s oktalan Hogy egy bulldog pofájába nézve Rátalálok a tökélyre És akkor elmentem budára, mert egy paraszt arra mutassa az utat. Felemelve mindkét kezét a Budai Várra mutat, Hé paraszt! Nem kéne furni egy másik alagutat? Hogy aztán Japánban érjünk kutat?! mérgében a falhoz vágott egy rohadt tököt -mert milyen ember az, ki az után kutat, hogy európába hol építsünk utat - gondolta, s markába köpött, majd a billentyűn jó nagyokat lökött mert oldalát bökte, marta, fúrta hogy e vers még mindig ilyen kúrta pedig már vagy ötször küldte beírt sorát tova s még mindig tíz sor hiányzik a a véghez, hova- tovább nincs is kedve az egészhez. A fene sem hitte, hogy bele fog írni, ezért hát nem kéne a végéért sírni, eljön az akkor is, ha csak ülünk szépen, szemünket rajt tartva a vibráló képen -De már csak négy sor kéne! berzenkedik lelke ezért hát csak gépel, hisz' nincs hétvégi telke hol idejét másképp el- (vagy farkát ki-) verje Aztán csak ide jut, mert ez a vége.