75. vers

Prém, csavar, balkáni tündér, kijössz velem? Maci, málnás, azt hitted a mézet nyelem? Jó ideje nézem a tükörben magam. Randa vagyok, koszos, vakarom a hasam. A másik kezemmel az orromban túrok, Találtam valamit, kis galacsint gyúrok. Mint kékeszöld bogyó, be is kapom meneten, Csak a számban olvad, de nem a kezemben! Fogatlan ínyem közt csorog ki a nyálom, A bal fülcimpámat tarkómon találom. Arcomnak éke óriás krumpli orrom, Neked nem tetszik, de én büszkén hordom, Mert fennen hirdeti amíg le nem rohad: Nagy Cyráno hozzám csak egy pisze lovag! Nem téveszt engem már sok irígy gagyogás, Tükrömből süt: az arc nélküli ragyogás. Nagyságom felér a végtelen égig, Szerény vagyok a végtelenségig! Horpadt, csúcsos fejem, mert nem tudta bírni, Lőtte szét sajátját szegény Zámbó Jimmy. Ki egyszer meglátott, már nyugton nem alhat, A teve énnekem egy manöken alkat. Kinyílt fekélyemből a véres genny csorog, A jó Quasimodó is álmatlan forog. Amikor a sok ér nyakamon kidagad, Frankenstein is tőlem ordítva szalad. Üveg szemeimben értelem nem villan, Bőrömön a serkék lakmároznak vígan. Üzenem azoknak kiket külsőm ámít, Én már megtanultam: CSAK A BELSŐ SZÁMÍT!