79. vers
| |
Az utolsó hullámokat kergetik a tengerimacskák. És cincogva mondják az egerek hát hol jártál? Mint égi verssorok hát ugy ugranak a vízbe a cicák Mit gondolnak az egerek? Hülyék ezek a macskák? Vagy csak az ijedtségtől ily csacskák? Most látom csak, hiszen nem is macskák: harcsák! Fejvesztve üvöltenek, ahelyett, hogy egymást hagynák. Az élet vakvágány. Kopottas magány. Ahol a fény már halvány, S a halálon túl se talány. ...ott legyen valaki vagány! Hol fájó öröm a magány. S hol nem szól senki: talán... eljön egy új nap hajnalán a regen vart boldogsag mely engedi szallni madarat kapjatok be szopjatok le fvs wgwgw rwgwrtgf a kívánság aranyló, sűrű méze árasztja el belsőm tán most kéne levetni a felsőm... s meggyőzni a szomszédot, legyen ő az első. Majd kérni Őt, hogy karoljon át Ne takarja, mutassa meg varázslatos mosolyát S ha még benne is repked, a lélek nevű darázs Tudni fogja mit is jelent, ez a csodálatos varázs. Gyere velem te csodás varázs, ne repülj el, mint közönséges darázs. |