9. vers
| |
Ide azt a gázkést, úgy éljek, ide azt a csőmacit! A gázkéssel hadd tépem le rólad azt a csőNacit! Láttodra megvadult gyomornedvim felnyihorlanak Forrásim, zöld fáim kiszáradtanak. Boldog napvilágom éjsötétbe vált, oh, Szívem fennakad, mint télen befagyott, rossz vasúti váltó Uj lelket ebresztek magamban matol. Izzo szinekkel erzem felelmeimet Csak a leanyok szivei fogadnak kerelmeimet S hiába erőltetem rímeimet, Az óhajok hídját ádáz tyrannosok tiporták a középszerűség dágványába. S enyhet nem ád már lágy rózsakertem trillákkal teli látványa oh, tihanynak riadó leánya, lelkem izletes mannája Kinek soha ki nem ürül borral telt kannája S lelkem izélgetésit soha nem sajnálja És szive akkora mint egy tanpálya Bár én lehetnék a babája ! De nem erhet igy lelkemnek halala, Lennek bar derus agyutoltelek, Vagy kacagva szokello szolganep, Mi tobb, csavargo, ki dudolva csatornaletol buzolog S maskor hallgatja szotlanul, amint halal horog. Helyette csak teszek-veszek, mosogatok, Neha megnezven naplementet, csillagot Amint eji fenye a sztratoszferan ragyog at, Nem torodven vele,mint alkonyul be a vilag. Kedvesem kezet keresven szotlan bamulok, Mi ez a csillagkep ? Talan a "Nagy-Tulok" ? Talan nem, hisz egyre jobban butulok, Vegul a kiszallas, lassacskan elmulok. |