Közművészeti alkímiák
| |
Megszólalt a harang Vác főterén, aztán
a toronyóra is ütött, és mindezt el kellett
volna magyaráznom valakinek, aki velem volt, hogy miért
és mi a különbség. Amikor jöttünk
el a kiállításról, átjöttünk
a sötét udvaron, be a koromsötét kapualjba,
de zárva volt a kapu, nem tudtunk kimenni. Voltak mások
is, rázták egy kicsit a kaput, próbálgatták,
de nem nyí1lt. Rövid idő múlva azonban,
szinte amikorra bizonyossá vált, hogy be van zárva,
jött egy néni a házból, és kinyitotta,
kimehettünk. Az udvar végében volt a kiállítóhely,
egy régi templom, amelyben már nem miséznek,
a görög templom kiállítóterme.
Ott voltak a TNPU ólomharangjai, és persze azt is
el kellett volna magyaráznom, hogy ezekkel miért
nem lehet harangozni. "Mert nem igazi harangok, ólomból
vannak." Később eszembe jutott, hogy hiszen
a templom se igazi, hanem akkor ólomtemplom. Akkor talán
egy ólomszekta tagjai voltunk, megvolt az ólommise,
mehettünk haza békével, csak meglát
valamit az ember, és nincs megállás.
*
Az 1993-as Szép sötétségről B.
mesélt még annak idején. Az a terv, mondta,
hogy öt perccel korábban, nem tízkor, hanem
kilenc ötvenötkor csökkentik fele erősségűre
a közvilágítást Budapesten. Vagy valahogy
így. Nagyon tetszett a dolog: egy észrevétlen
mű, amelyet mégis mindenki lát, elég
nagyszabású, mégis szelíd, hiszen
pár perccel később úgyis megtörténne,
addig viszont egy képzőművészeti műalkotásban
járkálhatna, autózhatna, buszozhatna az ember.
Arra már nem nagyon figyeltem, hogy a terv része
az is, hogy az így megtakarított pénzt odaadják
valakiknek, karitatív céllal. Ez nem érdekelt
annyira, a társadalmi kontextus.
*
Például Rembrandt Éjjeli őrjáratának
is elég nagy társadalmi kontextusa van. Megrendelésre
készült, lőegyleti csoportkép, és
hogy ezek a lőegyletek milyen fontos szerepet töltöttek
be a holland városok helyi társadalmában
ezekkel a díszfelvonulásokkal minden éjjel,
az nyilvánvaló. Egész éjszaka őrjáratoztak,
és másnap büszke polgári öntudattal
mentek munkába. A bűnözés egészen
minimális volt, apró zsebtolvajlások, amelyek
ilyen nagy tömegjelenetekben óhatatlanul megtörténnek,
szinte a táptalajuk volt, ahogy az egész utca összefutott
a nagy kiabálásra és dobolásra: az
emberek magukra kapkodták a ruhájukat, lerohantak
az utcára, éljeneztek, veregették a lövészek
vállát. Dionűzoszi büntetőexpedíció.
Illetve, lehet olvasni, hogy nem is éjjeli őrjárat
volt, csak az idők folyamán elsötétedett
a kép, de most már megtisztították,
sokkal világosabb. Jöttek utazók is onnan,
mondták, hogy tényleg nem annyira sötét.
*
Azt azért el kell ismerni, hogy érdekes helyen éltünk
az utóbbi időkben, a rendszerváltozás
előtt, alatt és után. Társadalmi szempontból
érdekes idők voltak itt. Erről folyt a beszéd
nagy része, képeink is vannak róla, fut valaki
az utcán, egy későbbi képviselő,
állunk ezen vagy azon a téren, sokan, többen,
állnak kiherélt emlékművek a tereken.
Abban a városban, ahol születtem, áll egy nagy,
sárga oszlop, téglaobeliszk. Így, ahogy van,
nem tudni róla, mit keres ott, nincs semmi mondanivalója,
pedig olyan ronda, hogy kéne, hogy legyen, és talán
van is. Mögötte, a szovjet hősi temető kellős
közepébe leszúrtak egy kopjafát, és
ez a kettő együtt, a cirillbetűs, arcképes
betonlapok meg a kopjafa, az is egy kép, egy mese, az is
szól valamiről, teljesen másról. Nem
érdekel, hogy mit akartak vele, fárasztó.
Illetve az inkább, hogy mit akartak, és ehhez képest
mi lett belőle; az esendőség formái.
Hogy milyen áron mer valaki ilyen esendő lenni, milyen
szépen. De ez mondjuk véletlen. Vannak hősiesebb
formák is, sokkal szelídebbek, többféle
alkímiák.
*
Egy társadalom - tegyük fel - szöveg. Van benne
alany, állítmány, átvitt értelem.
Hogyan lehet elolvasni? Egy műalkotás - tegyük
fel - társadalom. Nem akar szép lenni, nem akar
használni, közvetlenül működni akar.
Hogyan lehet élni benne? Szijj Ferenc |