Közművészeti alkímiák







Megszólalt a harang Vác főterén, aztán a toronyóra is ütött, és mindezt el kellett volna magyaráznom valakinek, aki velem volt, hogy miért és mi a különbség. Amikor jöttünk el a kiállításról, átjöttünk a sötét udvaron, be a koromsötét kapualjba, de zárva volt a kapu, nem tudtunk kimenni. Voltak mások is, rázták egy kicsit a kaput, próbálgatták, de nem nyí1lt. Rövid idő múlva azonban, szinte amikorra bizonyossá vált, hogy be van zárva, jött egy néni a házból, és kinyitotta, kimehettünk. Az udvar végében volt a kiállítóhely, egy régi templom, amelyben már nem miséznek, a görög templom kiállítóterme. Ott voltak a TNPU ólomharangjai, és persze azt is el kellett volna magyaráznom, hogy ezekkel miért nem lehet harangozni. "Mert nem igazi harangok, ólomból vannak." Később eszembe jutott, hogy hiszen a templom se igazi, hanem akkor ólomtemplom. Akkor talán egy ólomszekta tagjai voltunk, megvolt az ólommise, mehettünk haza békével, csak meglát valamit az ember, és nincs megállás.

*

Az 1993-as Szép sötétségről B. mesélt még annak idején. Az a terv, mondta, hogy öt perccel korábban, nem tízkor, hanem kilenc ötvenötkor csökkentik fele erősségűre a közvilágítást Budapesten. Vagy valahogy így. Nagyon tetszett a dolog: egy észrevétlen mű, amelyet mégis mindenki lát, elég nagyszabású, mégis szelíd, hiszen pár perccel később úgyis megtörténne, addig viszont egy képzőművészeti műalkotásban járkálhatna, autózhatna, buszozhatna az ember. Arra már nem nagyon figyeltem, hogy a terv része az is, hogy az így megtakarított pénzt odaadják valakiknek, karitatív céllal. Ez nem érdekelt annyira, a társadalmi kontextus.

*

Például Rembrandt Éjjeli őrjáratának is elég nagy társadalmi kontextusa van. Megrendelésre készült, lőegyleti csoportkép, és hogy ezek a lőegyletek milyen fontos szerepet töltöttek be a holland városok helyi társadalmában ezekkel a díszfelvonulásokkal minden éjjel, az nyilvánvaló. Egész éjszaka őrjáratoztak, és másnap büszke polgári öntudattal mentek munkába. A bűnözés egészen minimális volt, apró zsebtolvajlások, amelyek ilyen nagy tömegjelenetekben óhatatlanul megtörténnek, szinte a táptalajuk volt, ahogy az egész utca összefutott a nagy kiabálásra és dobolásra: az emberek magukra kapkodták a ruhájukat, lerohantak az utcára, éljeneztek, veregették a lövészek vállát. Dionűzoszi büntetőexpedíció. Illetve, lehet olvasni, hogy nem is éjjeli őrjárat volt, csak az idők folyamán elsötétedett a kép, de most már megtisztították, sokkal világosabb. Jöttek utazók is onnan, mondták, hogy tényleg nem annyira sötét.

*

Azt azért el kell ismerni, hogy érdekes helyen éltünk az utóbbi időkben, a rendszerváltozás előtt, alatt és után. Társadalmi szempontból érdekes idők voltak itt. Erről folyt a beszéd nagy része, képeink is vannak róla, fut valaki az utcán, egy későbbi képviselő, állunk ezen vagy azon a téren, sokan, többen, állnak kiherélt emlékművek a tereken. Abban a városban, ahol születtem, áll egy nagy, sárga oszlop, téglaobeliszk. Így, ahogy van, nem tudni róla, mit keres ott, nincs semmi mondanivalója, pedig olyan ronda, hogy kéne, hogy legyen, és talán van is. Mögötte, a szovjet hősi temető kellős közepébe leszúrtak egy kopjafát, és ez a kettő együtt, a cirillbetűs, arcképes betonlapok meg a kopjafa, az is egy kép, egy mese, az is szól valamiről, teljesen másról. Nem érdekel, hogy mit akartak vele, fárasztó. Illetve az inkább, hogy mit akartak, és ehhez képest mi lett belőle; az esendőség formái. Hogy milyen áron mer valaki ilyen esendő lenni, milyen szépen. De ez mondjuk véletlen. Vannak hősiesebb formák is, sokkal szelídebbek, többféle alkímiák.

*

Egy társadalom - tegyük fel - szöveg. Van benne alany, állítmány, átvitt értelem. Hogyan lehet elolvasni? Egy műalkotás - tegyük fel - társadalom. Nem akar szép lenni, nem akar használni, közvetlenül működni akar. Hogyan lehet élni benne?

Szijj Ferenc