Ugrás a tartalomhoz

EU Kiválósági KözpontISO 9001

ERCIMW3C MemberFraunhofer Projektközpont

Hírek

Dél-amerikai diplomaták látogatása intézetünkben

2016. April 28. 18:15

Fotó: Burger Zsolt, KKM

A Külgazdasági és Külügyminisztérium 2016. április 19-23. között Déli Nyitás Diplomata Napok néven programot szervezett latin-amerikai országok Európáért, illetve Magyarországért felelős, külügyi szakmai vezetői számára, melynek keretein belül a delegáció a SZTAKI-t is felkereste.

Íjgyártó István államtitkár köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a kulturális diplomácia egyre inkább meghatározó eszköz a külpolitikai célok elérésben. Magyarország kiemelkedő kulturális potenciállal rendelkezik, mely hozzájárul a kereskedelmi kapcsolatok és a turizmus élénkítéséhez- tette hozzá. Az államtitkár bemutatta az oktatási és kulturális, valamint tudományos és technológiai szakdiplomata hálózat működését is.

Mindezek jegyében a Tudománydiplomáciai Főosztály javaslatára a diplomaták a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetében is látogatást tettek. A latin-amerikai szakdiplomatákat Monostori László igazgató úr fogadta, aki nyitóelőadásában bemutatta a kutatóintézet működését, legfőbb kutatási irányait és az informatika tudományában betöltött úttörő szerepét.

A delegáció tagjai megismerkedhettek a 3D internet alapú kontroll- és kommunikációs laboratórium  munkájával, a légi és szárazföldi közlekedés irányítástechnikai vívmányaival, valamint a Smart Factory – A jövő gyára koncepciójával. A meghívottak Argentínából, Brazíliából, Chiléből, Ecuadorból, Guatemalából, Kubából, Mexikóból, Peruból, El Salvadorból, Uruguayból és Venezuelából érkezett diplomaták voltak, akik az ötnapos programsorozat keretében több állami vezetővel találkoztak és számos szakmai előadásokon vettek részt.

Reményeink szerint a diplomaták látogatása a tudomány és fejlesztés területén is élénkíteni fogja Latin-Amerika és Magyarország kapcsolatait.