Ugrás a tartalomhoz

EU Kiválósági KözpontISO 9001

ERCIMW3C MemberFraunhofer Projektközpont

Hírek

Elhunyt Prof. Arató Mátyás, az MTA SZTAKI egykori igazgatóhelyettese

2015. June 25. 11:53

Sajnálattal tudatjuk, hogy Prof. Dr. Arató Mátyás (1931-2015) a Debreceni Egyetem professor emeritusa, Széchenyi-díjas és Akadémiai-díjas matematikus, az ELTE díszdoktora, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje és az Eötvös József Koszorú kitüntetések tulajdonosa, hihetetlen türelemmel viselt, hosszú, súlyos betegség után, életének 85. évében, 2015. június 2-án elhunyt.

Arató Mátyás 1958–1962 között a Moszkvai Állami Egyetemen tanult. 1962-től a matematikai tudományos kandidátusa, 1971-től a matematikai tudományok doktora. 1971 óta egyetemi tanár. 1981–1982 között az UCLA (University of California, Los Angeles) vendégprofesszora volt. Az MTA Matematikai Kutatóintézetében eltöltött öt év után, 1962-1965 között a BM Rejtjelfejtésnél dolgozott. 1966-tól az MTA Számítástechnikai Központjában, majd az egyesülés után az MTA SZTAKI-ban vezette a Statisztikai Osztályt. 1970-től 1976-ig az Intézet igazgatóhelyettese volt.

1976-tól 1986-ig a SZÁMKI/SZÁMALK igazgatója/oktatási igazgatója, 1971-1984 között az ELTE-n, majd 1984-1986 között a KLTE-n félállású egyetemi tanár, 1986-tól a Debreceni Egyetemen teljes állású egyetemi tanár. Vezetői feladatai sorrendben: Számolóközpont igazgató, Információtechnológia Tanszék vezető, Valószínűség-számítási Tanszék vezető, Matematikai és Informatika Intézet igazgató-helyettes. 2001-től a Debreceni Egyetem Informatika Kar professzor emeritusa. Arató Mátyás a Magyar Tudományos Akadémia Számítástudományi Bizottságának alapítója és korábbi elnöke, tagja, az Alkalmazott Matematikai Lapok, az Analysis Mathematica, a Computers and Mathematics with Applications, a Performance Evaluation folyóiratok szerkesztőbizottsági tagja volt.

Kutatási területe az idősorok analízise, a sztochasztikus folyamatok statisztikája, valamint a számítástechnikai rendszerek hatékonyságvizsgálata és szervezése. Összes tudományos és felsőoktatási közleményeinek száma 259. Díjai, kitüntetései: Akadémiai Díj (1973), Széchenyi-díj (1994), MTA Eötvös József-koszorú (2001), A Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztje (2006), ELTE Díszdoktora (2007).

Arató Mátyás emlékét hálával és szeretettel őrzik egykori munkatársai.