Az erdéli asszony kezéről
Ha szinte érdemem nincs is arra nekem, hogy ő engem szeressen,
Csak áldott kezével, mint szép ereklyével engem mint kórt illessen,
Legyek ferge rabja, bátor ne szolgálja, csak szinte el ne vessen.
Az maga elméjének gyors voltáról az szerelem miatt
Forr gerjed elmémre mint hamgya fészkere sok új vers mint sok hangya,
Arra mert szüvemben gerjedez szüntelen szerelmed tüzes lángja
Szózatod búm verő vigasságtételnek gyönyörű édes hangja.
Az Célia bánatjáról
Mint szép liliomszál, ha félbe metszve áll, fejét földhöz bocsájtja,
Célia szép feje, úgy áll lefigesztve, mert vagyon nagy bánatja,
Drágalátos könyve hull mint gyöngy görögve, vagy mint tavasz harmatja.
Bánja, hogy hajnalban kell szerelmesétől elmenni
Hajnalban szépülnek fák, virágok, füvek, harmaton ha nap felkél,
Cseng szép madárszózat, vígan sétál sok vad, reggel hogy elmult éjfél,
Újul zöld bokor is, de nekem akkor is dolgom csak gond, bú, veszél.
Fulviáról
Lettovább Juliát, s letinkább Celiát ez ideig szerettem,
Attól keservessen, s ettől szerelmessen, vígan már búcsút vettem,
Most Fulvia éget, ki ér bennem véget, mert tüzén meggerjedtem.
|