Sok vers van együtt itt Gyula
Oly hányaveti és pongyola
S mégis mit adnék mást Neked?
Megírtam hetvenet.

Amílyen voltam, ollyanok:
Szeszélyes, bánatos dalok...
Betűkbe' van az életem
Letéve, - Elébed vetem,
Szépen bekötve mindazt átadom:
Mi bennem szunnyadoz, - egész valóm.

Nem voltam én boldogtalan,
Csak épp, hogy mindenért kesergő,
Kiben a bú-vetette mag
Sietve felnő
És zilált is valék, esengő, álmatag, -

Ám mindenkor, ha Téged láttalak,
Galamb repült el szívemről Feléd
S megült a napsütésbe' Nálad, lelkem tornya
S ott jó volt tartózkodnia,
Mert csend volt ott a magasságba' fenn
És kemény szókövek sem ütöttek sziven...

Oh áldalak, hogy vagy, napos tetőm,
Hol kedven töltöttem feledtetőn...
Oh szebben kellene köszönnöm mindezér',
Úgy szégyellem e gyatra verseket!
De lásd, idős vagyok s hangom, akár a rossz szekér,
Vedd úgy: a dült uton,
Mocsáron, lápon elreked.