Világbogárkák szárnya csókra rebben:
Megint lehunyja sok szemét az ég...
Hány csillagot sóhajt a messzeség?
Isten szemet huny tékozló terekben.

Fölöttem is. Nyugodjak most meg ebben -
Mindig másokkal történt ez... De rég...
Jobb kezdetekre vágyik már az vég:
Szeretni, szólni, élni-halni szebben!

Oly könnyűséggel, mint gyermeki könnyek -
Nem lesz a bolygó mindenség se könnyebb,
Ha kárhozottan tengek jámborul...

Bár néma lennék, mint a kő, olyan.
Fényár pörögtet engem, rámborul:
Sötét hitem szent hömpölygő folyam.