Nézd, hogy ráncol a fény lágy csiganyálredőt,
s úgy vonszola magát bádoginas tetőn,
mint egy tökkelütött srác
arcán szárnyaszegett mosoly
ábrákkal maszatolt ablaküveg mögött,
préselt lepke gyanánt összelepítva - így
lopkodhatja magát, mint
felnőttkorban a láz, kinek
választása a két nélkülözés között
néhány verssor, amely a forradalommal ért
fel... Megtört hasonlat,
szó sincs rá, s ha akadna sem...
Hurkolj hát batyukat, hordj kapualjba már
cókmókot, csomagot, s zárd be a könyveket
shangháji skatulyákba!
Halló, zárd be Horatzot is -
hány ódát cepelünk át a jövőbe, nos,
lelkecském? Ne se félj - majd kirakosgatás
közben jő Thaliarchus,
L. Zs. vagy valaki, s vörös
meghurcolt kanapénk újra kitesszük, és
csurran vodka avagy más evidenciák...
Agyő, tégla-Soracte
s keményerdei kábelek!
Agyő, Bandusiám - rusztikanálisom
s öblítőcsobogás! Ejnye kiszárad az
íny... Falernusi tintát
tölts, L. ZS.! Ha kiköltözünk
minket hirdet ama klassz monumentum - egy
rozsdázó poroló hátul az udvaron,
s balról vaksi veréb száll
szárítókötélre, hol
díszrongyszőnyegeken vertük el éveink.
Vale, klasszikusok, már vacogunk, akár
mosdótál pereméhez
surlódó üvegek, tragacs
furgonban zötyögünk át a jövőbe, mint
őrült ószeresek... Hátradőlünk vörös
megbillent kanapénkon,
s egy nyélnélküli serpenyőn
vervén kiskanalas taktusainkat egy
más ódához, amit még mi sem ismerünk,
üdvözlünk - ti kirámolt
könyvtárak, szavak, életek!
|