Lázáry Réné Sándor

Barbár leoninusok

EDGAR ALLEN POE EMLÉKÉRE
Éled a verset, a torzót, írod a létet elorzót,
S lelked alatt valahol csalsz, noha megcsalatol...
Csörget újra a Holdat, démonaid kiraboltak-
Ennyi az összvagyonod, míg magadat ragyogod...
Falra vetülnek az árnyak! Fednek az alkonyi szárnyak!
Éjszaka jajgat a száj... Összefut, alvad a táj!
Törnek a gyermeki csöbrök, telnek a tágterü gödrök:
Tátog eléd üres ég... Mégsem elég! Nem elég!
Billen a szív... Tovaszédül.. Horkan a hang ma beszédül:
Sarkad alatt a homok fogsora fölcsikorog...
Párka ha pörgeti orsód, markolod untig a korsót:
Kába, ha egyre vedelsz, mennyei kegyre se lelsz!
Részegülő türelemben megfeszül öklöd a zsebben...
Légi malaszt se fogad! Tépj patyolat lapokat!
Lázad a szó!... Ha lehetnél több elakadt leheletnél-
Rend szabadulna belül, mely nem a hitbe kerül...
Már dühöd is lehetetlen, szégyened is tehetetlen:
Zúg az agyad, zakatol... Mélyül a csönd. Valahol.

Maros-Vásárhelyt, 1894 októberében, Edgár napján