|
Trisztánnal ültem egyszer ott a part fölött s élhetnél ott az alkonyok s a tenger kék között!" Az is vagyok - nevettem, ő a költő minden lehet! És minden is , mit szónokolsz, mindjárt varázslok: huhh! s azt sem tudod hol kél a nap, hogy mere van kelet! "Dehogy tudod!" - nézett rám megvetően s kezét fölemelé: "ott ara távol, - még távolabb, a Kettős Zátonyok felé szigetek ringtóznak, fényes bóbiták. S közöttük Borneo, mint egy sötét virág! Olyat se láttál még, te zöld varázsló!" Borát kiissza, pohara alja csattan. Elképzelem, - feleltem és maradtam. a Kettős Zátonyoknál, fényes bóbiták. És intenek azóta folyton, s mint egy sötét virág, közöttük Borneo is integet. a tenger az eget |