mohósággal, mint amikor
mesterek műveit lapozzuk,
s az égbolton, mint annyiszor
hajnalban óriási, vörös lyuk

tátong, mint izzó őstükör,
mely áldott tudásszomjra szólít,
s amely a forró semmiből

teremtett életet, valódit,
s a pillanatban tündököl,
ahányszor a világ halódik