Tán Istenben sem bíztam,
De számban mennyi íz van:
Nyelvemben mennyi emlék,
Létemben mennyi nemlét!
Ha majd ítélsz felettem,
Tudd - lépesmézet ettem,
S hogy törvényed beteljék,
Mellé vérbő eperjét,
Erényt, rücsköt, szamócát,
Serény prücsköt, kabóczát,
Falóczát, égi mannát,
Palóczvidéki Pannát,
Porló apáczakontyot,
Faltam, mint rácz a pontyot,
Pókot, csimaszt, bogyókat,
Csókos pimasz lotyókat,
Tudát, savanyka sáskát,
Sóskát meg aktatáskát,
Bolhát, bullát, betücskét,
Oltárok tört ezüstjét,
Rágtam reményt, vadalmát,
Egyház kemény hatalmát,
Papsajtot, réti szedret,
Moslékos régi vedret,
Kútágast, agg bitófát,
Gyergyói nagy pityókát,
Pióczát, pár palaczk bort,
Rideg pört, sárga vaczkort,
Ropogtatám a szókat,
Mint más a porczógókat,
Pagonyt, pogányt, pitéket,
Hegyvölgyet, lágy bidéket,
Hitetlen földi jókat,
Czéczókat, szűz czipókat,
Tollszárat, pergamentet,
Sátánt, soványka szentet,
Abáltan is zabáltam
Szalonnát kis fatálban,
Császárhúst, szittya hagymát -
Szenvedne így, ha hagynád,
Csuháját míg kitelné,
Negyven napig viselné
Csúf torkosként a böjtöt
Tékozló léha kölyköd!

Köknysötét mennyország,
Kesernyés titkú som...
Ne engedd néznem orczád:
Ne válts meg, Krisztusom!

Tisza-Szederkény, 1894 júliusában